A Cerberos Kutyaiskola immár négy esztendeje működik a főváros X. és XVI. kerületének határán. Elsősorban viselkedés-problémás, antiszociális ebekkel foglalkozunk.
 
Kiképzőink sok éves tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren. Számtalanszor találkoztunk kétségbeesett gazdikkal. Őket hallgatva felmerült egy kérdés: „Miért nem keresnek fel egy kutyaiskolát?” Hiszen egy hozzáértő szakember tudna segíteni a kutyával kapcsolatos problémákon. Feltéve a kérdést, mindig hasonló válaszokat kaptunk: ”Elvittem, de azt mondták: öreg, agresszív, összeférhetetlen, hiperaktív, harapós, félős… Egy szóval problémás.”

A menhelyekre tíz kutyából hármat azért adnak be, mert megharapott valakit, vagy csak kezelhetetlen. Mivel ez a zavar általában tanult hibás viselkedésforma, a kutyák 98%-ánál a gazdák együttműködésével jelentős javulás érhető el.

Célunk, hogy munkánkkal csökkentsük a kutyatámadások számát, s hogy a kutyák élhetőkké - együtt élésre alkalmassá váljanak. Jelentős azon ebek száma is, amelyek ezáltal menekültek meg attól, hogy az amúgy is zsúfolt menhelyek egyikén, netán az utcán – veszélyeztetve embereket és állatokat – vagy injekció által fejezzék be életüket.

Olyan szakemberek fogtak össze akik szeretnék, ha Magyarországon is beszélhetnénk kultúrált állattartásról. Van közöttünk kiképző, állatorvos, kutyakozmetikus, viselkedési szaktanácsadó...

Az elmúlt három év alatt több mint négyszáz eb és gazda fordult meg nálunk, köztük Adrian Paul angol színész és élettársa kutyáikkal; Nógrádi Bence, dél-afrikai író és családja kutyáikkal; Péter Szabó Szilvia, a NOX énekesnője kedvencével, Ganxsta Zolee és felesége argentín dogjaikkal és mentő csapatukkal; Dögei Éva szinkronszínésznő Szusi kutyájával, Molnár Ilona szinkronszínésznő Kuszi kutyusával, Böhm György rendező, színdarabíró, művészeti vezető az örök ovis Fügével, és más ismert személyiségek is.

A Cerberos Kutyaiskola 2009. májusában megnyitotta 2. iskolájának kapuit. A Kecskeméti iskola felépítésében, működésében teljes mértékben az anyaiskola elveit követi. Kiképzői országosan elismert szakemberek, akik munkájukkal szeretnék elérni, hogy a kulturált állattartás ne csak a fővárosban, hanem Budapesttől távol is elérhetővé váljon.

Klubtagjaink szabadidejükben menhelyeken, gyepmesteri telepeken segítik az ottani önkéntesek munkáját.

Foglalkozásainkon, tanfolyamainkon kívül ingyenes előadás-sorozatokat szervezünk (Mentési Alapismeretek Tanfolyam, Állatvédő Klub), ezzel is segítve a felelősségteljes és kulturált állattartás megismertetését.


Egyesületünk, a Cerberos Állatvédő Egyesület 2008. szeptember 6-án alakult meg. Közhasznú tevékenységet folytat, mint ilyen, teljességgel nonprofit, működését adományokból, felajánlásokból szeretné biztosítani. Egyesületünk lehetőséget szeretne teremteni az állatvédő szervezetek, egyéni állatvédők, önkéntesek és állatbarátok találkozására, információ- és tapasztalatcseréjére, hogy végre közös hangot találjunk, és együtt, egységesen tudjunk fellépni az állatvédelmi célok megvalósításának érdekében. 

 

 

Úgy gondoltuk, érdemes erről külön is írnunk, mivel használata szóbeszéd tárgyát képezi a kutyás társadalomban, s olykor rémhírnek is beillő visszajelzéseket kapunk.

Mielőtt először látogattunk el Linka kutyámmal a Cerbibe, már én is hallottam a bűvös kannáról. Aki mesélte, pozitívumként emlegette: fegyelmező eszköz az üres műanyag kanna, nem okozhat sérülést - ám hatásos. Menten eszembe jutott, hogy a kölyökkutyák fegyelmezésére – amikor nem használ a szóbeli dorgálás – összetekert újságpapírt ajánlanak, ami sérülést nem okoz. Leginkább a hirtelen csattanás érinti kellemetlenül a kutyát.


Ugyanilyen mechanizmus működését feltételeztem a kannánál is. Aztán megbizonyosodtam, hogy valóban a hangja van hatással a kutyákra. Gyakorta nem is feléjük dobjuk, csupán a földhöz vágjuk oda, vagy egymáshoz csapkodjuk, esetleg közéjük ejtjük. Egy-egy rossz irányzékú dobás eredményeképpen már sokunk megtapasztalta, hogy bár kellemetlen és váratlan a kannával találkozni, semmiféle sérülést nem okoz. Próbáljuk csak ki: összetekert újsággal csapjunk a csupasz karunkra! Nos, ennyit sem érez a kutya, ha eltalálja a kanna… Nem hiszem, hogy bárki azonosítaná ezt az érzést komoly testi fenyítéssel – amire természetesen nincs szükség.

Még egy dolgot szeretnék tisztázni. Sokszor felvetődik az a kérdés: miért jó az, hogy nálunk sok-sok kutya szaladgál egyszerre elengedve? Nos, ez az iskola épp erről szól: tanuljanak meg a kutyák az emberekkel és egymással kommunikálni. Ez pórázon nem fog sikerülni. (Amúgy gondoljunk bele, mit ér feloldásnak, lazításnak egy olyan iskolai tízperc, amikor a padban kell ülniük a gyerekeknek?!) Sokan azt hiszik, hogy a kanna használata Joó István "találmánya". Szó sincs erről, mint oly sok más, ez is a tengerentúlról érkezett.

Története a következő: Az amerikai tengerészgyalogság kutyavezető-képzésén nem óhajtották, hogy a kutyáikat laikusok húzzák-vonják-rángassák. Mivel ilyen üres műanyag kannájuk volt doszt, nosza, rákötöttek egy madzagot, és ezt használták "kutya helyett", míg a vezetők begyakorolták a mozdulatokat. (Időnként mi is gyakorlunk így, mondanom sem kell, külső szemlélőnek irtó röhejes pl. egy hátra arc…) Viszont mindeközben ott voltak a kutyák is, akik bizony olykor összekaptak. Mivel a kanna volt kéznél, ezt vágták hozzájuk. S csodák csodája, működött! Való igaz, hogy egy-egy kutya túlságosan megijed, főleg, ha nem is ő a "célpont", hanem mondjuk a szukát túlságosan tolakodóan kergető kan kapja a kannát. A dolog átmeneti, hamar rájön a kutya, hogy mikor szól épp neki a dobás, s egy idő után abszolút nem zavarja, ha a közelében csattan.

Nekem van "házikannám" is, sokáig hordtam magammal a sétákhoz – hadd szórakozzon a környék. Tulajdonképpen egy kezemen meg tudom számolni, hányszor került sor a tényleges használatára... Most már egyáltalán nincs is szükség rá. Azt se gondolja senki, hogy mondjuk egy tacskót "beborítunk" a 20 literes kannával: természetesen vannak kisebbek, ám megteszi az üdítőspalack is. (Csak ez sok kutyánál játék, azért nemigen szeretjük használni.)

Szóval: nagy kutyához nagy kanna, kis kutyához pici kanna jár!

Egyetlen aranyszabályt viszont be kell tartani: ha fölemeltük azt a kannát, el is kell dobni. A fenyegetőzés ugyanis más, nem kívánt reakciót válthat ki a kutyából. Egyszóval a kanna nem bánt, látványát meg lehet szokni. Nem kell visszatartson senkit attól, hogy kutyájával ellátogasson iskolánkba!